2010. augusztus 26., csütörtök

Koncz Gábor kiállítása



Egyik alkotónk, Koncz Gábor kiállítására szeretnénk invitálni mindenkit. A megnyitó 2010. szeptember 9-én, 17 órakor lesz. A helyszín Budapest, Kőfaragó u. 12.


A művész írja magáról:
"1991-ben születtem Jászberényben, kiskorom óta érdekel a képzőművészet. Körülbelül 6 éves koromtól jártam rajzszakkörre, és vettem részt különböző pályázatokon. Majd 2006-ban kezdtem meg tanulmányaim az egri Eventus Művészeti Szakközépiskolában, azóta kezdett érdekelni erősebben a festészet, előtte inkább a rajz és grafika foglalkoztatott. Természetesen most is rajzolok, készítek egyedi és sokszorosító grafikákat, emellett alkalmazott grafika szakon tanulok. 2006-2007-es évektől csöppentem bele a festés rejtelmeibe, és így kezdtem akrillal, olajjal festeni. Kedvelt témáim közé tartoznak a megkopott, leomlott, rozsdás, régi felületek, falak és tárgyak és ezek kombinációi. A különböző faktúrájú anyagok megfigyelése és kompozíciók összeállítása. Készítek montázsokat, kollázsokat falemezre, és emellett érdekel az elektronikus grafika és fotózás is. Azt hiszem, ma már nagyon szoros kapcsolat van a műfajok és technikák között, így összekapcsolhatók, keverhetők azok."





Nincsenek megjegyzések: